Isten hozott!
Cserevár Egyesület
Tudj meg többet

A SZÉKELYKOCSÁRDI CSEREVÁR EGYESÜLET

Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntünk a székelykocsárdiak és szimpatizánsaik körében, s ha már beléptél oldalunkra, meghívunk egy kis virtuális sétára is, hogy ismerd meg közösségünket, céljainkat, tevékenységeinket.

Egyesületünk legfőbb célja segíteni településünk és a szomszéd települések fejlődésében, gyerekeink nevelését, fejlődését jó irányba terelni , a felnőtteknek segíteni , hogy megtalálják a maguk számítását, munkáját , munkájuk eredményét és megmaradjanak itt, ahova a Jóisten elhelyezett bennünket.

Székelykocsárdon a CSEREVÁR Egyesületbe tömörültünk azokkal, akik úgy éreztük, hogy nem csak panaszkodni kell, hanem össze kell fogunk és megálmodva, megtervezve közösségünk jövőjét, áldozatot vállalva, időt, pénzt és energiát nem sajnálva, cselekedni kell azért, hogy SZÉKELYKOCSÁRD ne csak a múltban és a jelenben, hanem a jövőben is bölcsőhelye lehessen egészséges, lelkileg erős, a közösségért dolgozó és közösségünket építő embereknek.

Látjuk azt, hogy hatékonyabban tervezhetünk, dolgozhatunk és terveinkhez több támogatást is tudunk szerezni, ha összefogva erőinket egyrészt megosztjuk a munkát, másrészt felelősöket tudunk állítani egy-egy adott területre.

Nézzél szét, keresd meg, hogy miként foglalkozunk a gyerekekkel, hogyan alakul a néptánccsoportunk, a cserkészcsapatunk, a focistáink élete, keress rá az iskolai programokra, nézd meg, hogy kik és hogyan támogatnak bennünket, s ha bővebben is érdeklődni szeretnél, megtalálod elérhetőségeinket is. Mi folyamatosan építjük honlapunkat.

Isten hozott téged is Székelykocsárdnak ezen legújabb várába!

Tevékenységek

MOTTÓNK: " A HÁZ TÖBB A TERVNÉL, A CSELEKEDET TÖBB A SZÓNÁL!"

  • 2014

    Cserevár egyesület megalapítása

  • 2014 - szeptember 7

    Székelykocsárdi népi vigalom

    A tér ahol mindenki elfér! A Cserevár Egyesület főszervezője volt a ”Székelykocsárdi népi vigalom” rendezvénynek. A rendezvény helyszíne a székelykocsárdi futballpálya volt. Az esemény a következő programokat biztosította az oda érkezőknek: kézműves- és hagyományőrző foglalkozások, gyerek programok, gasztronómia ínyencségek, néptánc előadások, kulturális programok, kiállítások, sport rendezvények, koncert, szabadtéri bál és nem utolsó sorban tüzijáték!

  • 2015 - augusztus

    Nyári tábor

    Tanulunk angolul és megőrizzük hagyományainkat. Támogatóink a székelykocsárdi polgármester hivatal és a ROMÁNIA KORMÁNYA - ETNIKUMKÖZI KAPCSOLATOK HIVATALA

  • 2016 - május

    A székelykocsárdi Magyar Ház felújítása

    „A székelykocsárdi Magyar Ház felújítása ” című pályázat – a székhely javítása - BGA ZRT

  • 2016 - június

    Gyereknapi fociturné

  • 2017 - február

    Úszótábor

    Az úszótábor Marosludason került megrendezésre, aminek a finanszírozását magánszemélyek és cégek biztosították.

  • 2017 - június

    Gyermeknapi fociturné

  • 2017 - július

    Bibliahét: HŰ-HA- vallásos nevelés/ foglalkozások

  • 2017 - december

    Mikulás-kupa

  • 2018 - július

    Bibliahét: ÁLLATI KÜLDETÉS- vallásos nevelés/ foglalkozások

  • 2018 - szeptember

    Szórványiskola beindítása, kisbusz vásárlása magyar kormány finanszírozása által!

    Köszönjük szépen a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának, hogy lehetővé tette egyesületünk tevékenységének fejlesztését és a székelykocsárdi magyar délutáni oktatás beindítását azáltal, hogy támogatta az egyesület honlapjának a létrehozását, a Gr. Gálffy János Magyar Közösségi Ház konyhafelszerelésének bővítését, egy kisbusz megvásárlásának, karbantartásának költségeit és napi üzemeltetését(a gyerekek ingáztatására), valamint a délutáni oktatásban résztvevő diákoknak az ebédeltetését. FŐTÁMOGATÓ: Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága

  • 2019 - Beszámoló

    Az RMDSZ- nek illetve a Communitas Alapítványnak köszönhetően, újabb jelentős anyagi segítségben lehetett részünk.

    Pályázati kérelmünk a Székelykocsárdi gr. Gálffy János Magyar Közösségi Ház padlójának, vízfelszerelésének és benti villanyhálózatának a felújítására illetve a kulturális és oktatási programok megvalósításához szükséges eszközök (asztalok, edénytároló szekrények, konyhapult, porszívó és más kisebb tárgyak) megvásárlására vonatkozott, amelynek korszerűsítése elengedhetetlen a programjaink megvalósításához illetve a délutáni oktatás lebonyolításához. A beruházást követően a falu magyar közössége otthonra talál egy olyan épületben, ahol megfelelő körülmények között valósíthatja meg tevékenységeit: a kulturális programokat és a délutáni oktatást is.

  • 2019 - július

    Felavatták Fehér megye egyik legkorszerűbb vidéki sportlétesítményét!

    Bővebb információkkal a Szabadság oldal szolgál, a cikk olvasására ide kattints.

  • A jövőnk
    öntől
    függ!

A mi csodás csapatunk

A vár alappillérei:

Csegezi Zsuzsa

-polgármester-

Szekeres Ildikó

-tanárnő-

Kiss Dezső

-közgazdász-

Kónya Tibor

-cserkészvezető lelkipásztorunk-

Nagy Katalin

-tanítónő-

Basa Anna-Mária

-tanítónő-

Támogatóink

Támogatóink között cégek és magánszemélyek egyaránt találhatók. Az eddigi támogatásokat nagyra értékeljük és köszönjük a bizalmat meg a nyitottságot! Bármilyen további támogatónak és támogatásnak pedig nagyon örülnénk. Nélkületek sokkal kevesebbek lennénk!

További támogatóink

KÜLÖN KÖSZÖNET A NAGYLELKŰ MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, AKIK HOZZÁJÁRULTAK AZ EDDIGI SIKEREK ELÉRÉSÉHEZ!

Elérhetőség

Cserevár Egyesület

Cim: Szekelykocsard, 319., Fehér megye, irányítószám: 517405

Adószám: 32739622

CEC BANK

Iban: RO56CECEAB10C1EUR0533341 SWIFT: CECEROBU (EURO)

Iban: RO47CECEAB1830RON0486285 SWIFT: CECEROBU (RON)

ROMÁN KERESKEDELMI BANK

Iban: RO98RNCB0005157566870001 SWIFT: RNCBROBU (RON)

Iban: RO71RNCB0005157566870002 SWIFT: RNCBROBU (HUF)

Email: zudoranna@yahoo.com

Telefonszám: 0799828497

Itt írhatsz nekünk!